|
Forrás: csigavilag.hu

A csigák idegrendszere fejlett, erősen központosított. A fő központ a feji dúc vagy agydúc, emellett van még köpenydúc, zsigeri dúc és lábdúc. Garatideggyűrűjük van, melyet az agy-, láb- és köpenydúc alkot. A fejen található tapogatók, az érzékelésben elsőrendűek. A tapogatók felületén mechanoreceptorok találhatók, a tapogató tövén vagy végén fényérzékelő sejtek csoportosulásából kialakuló csésze- vagy hólyagszem található. A csigák képesek két, szemmel ellátott tapogatójuk visszahúzására. A hosszabb, szemmel ellátott tapogató alatt pedig a két további, jóval rövidebb tapogató található, melyek több funkcióval bírnak. Egyrészről az „ujjak” szerepét töltik be, másrészről pedig kémiai érzékelőként szerepelnek, valamint ezeken keresztül érzékelik a csigák a szagokat is. A szaglás tekintetében a különböző „dolgokat” más és más távolságról képesek „bemérni”. Így például a bomló leveleket, fákat akár 2 méterről is megérzik, míg a különböző kémiai anyagokat, mint a benzin, alkohol vagy aceton csupán 4 cm távolságról ismerik fel. Vannak olyan táplálékok is, mint például a dinnye, melyeket 0,5 méter távolságról ismernek fel. Sokszor felvetődik a kérdés, hogy mennyit és mit lát egy csiga. Az állat szemeivel képes látni is kis távolságról, illetve érzékelni a fény mértékét is. A csigák 1 cm távolságból képesek látni is tárgyakat. Azonban a szemek nem az egyetlenek, melyekkel képesek a csigák a fényt érzékelni. A fény érzékelésére egész testükkel képesek, mivel testüket számos fényérzékelő sejt borítja. Fontos azonban megjegyezni, hogy a csigák érzékenyek az erős fényre. Ha valamilyen lámpatesttel megvilágítjuk az állatokat, akkor ügyeljünk arra, hogy az izzó elé valamilyen, a fényt tompító tárgyat helyezzünk be, így az nem fogja zavarni a csigákat. Az előbbi érzékelésekkel szemben feltételezhető, hogy a csigák egyáltalán nem hallanak. Sok kísérlet történt, hogy hangos sikollyal vagy sípolással „ráijesszenek”, az állatokra de a csigák egyikre sem reagáltak, még a viselkedésüket sem változtatták meg. Ennek ellentmond azonban, hogy számos kutató számolt be arról a jelenségről, hogy csigája valamely zenére vagy speciális hangra megváltozott módon kezdett mozogni. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy a csigák igen nyugodtak, csendesek és nem ijednek meg egykönnyen. A csigák feje kicsiny, rajta található a szájnyílás, fölötte pedig a tapogatók. Lábuk erőteljesen ellaposodott csúszó- vagy hasláb. A szájnyílás és a talp széle között nyílik egy exokrin mirigy, a nagy talpmirigy. Ennek váladéka, nyálkája a hasláb felszínét sikamlóssá teszi, így tulajdonképpen az állat ezen csúszik tovább. Az araszoló mozgás során az izomzat periodikusan húzódik össze, külsőleg ez, mint kontrakciós hullám jelenik meg és fut végig a haslábon. A haladó csiga mögött a megszáradt nyálka mászásnyom formájában marad meg.
A csigák legjellegzetesebb morfológiai sajátossága a külső meszes váz, a csigaház, ez három fontos funkcióval bír:
-
megvédi a törékeny testet a sérülésektől, miközben az állat mozgásban van
-
megvédi az állatot a külső ellenségektől
-
megvédi a testet a kiszáradástól
A házat a köpenyszegélyben található nagy, nyálka-, fehérje - és mésztermelő mirigysejtek választják ki. Ennek megfelelően többrétegű a csigaház. Legbelül vékony gyöngyházréteg (hypostracum) található, mely a csigák nagy többségénél hiányzik. Középütt vastag kristályos mészréteg, míg legkívül fehérjéből és kitinből álló réteg található. A csigaház egész élete során együtt növekszik az állattal.
Az achátcsigák háza fajtól függően elég súlyos. A súlyának szemléltetésére elég, ha annyit jegyzünk meg, hogy korábbi időkben a dohányültetvényeken használták arra, hogy a dohány leveleket kisimítsák.
A csigák emésztőrendszere háromszakaszos bélcsatorna. A szájnyílás a fej végén található, mely a szájüregben folytatódik. A szájüreg felső boltozatán állkapocs, alul pedig erőteljes reszelőnyelv (radula) található. A szájüreg rövid, izmos garatban folytatódik, majd a hosszabb nyelőcső és végül a tág gyomor következik. A nyálmirigyek a garat és a nyelőcső határán torkollnak a bélcsőbe. Középbéli mirigyük nagy, fejlett, a teljes középbelet körülöleli. Feladata az emésztőnedv-termelés és a tápanyag-raktározás („máj”). A középbéli mirigy szívja fel a táplálék finomszemcsés részét, a többi a rövid utóbél felé halad, majd a légzőnyílás közelében lévő végbélnyíláson át ürülnek a szükségtelen végtermékek.
Az ivarszervek a zsigerzacskó felső részében helyezkednek el, bonyolult felépítésűek, járulékos mirigyekkel állnak kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a csigák hermafroditák, szaporodáskor mindkét egyed külön szerepet alakít. Általában a nagyobb példány játssza a női, a kisebb pedig a férfi szerepet. A két állat először szelíden végigtapogatja egymást, ezután kezdődik el a valódi „szerelem”, majd az aktus vége felé határozottan megnyomják egymás talpát. A legvégén pedig spermiumot cserélnek a kalciumtüskéjükön keresztül, ezek a peterakásig az ondótartályban tárolódnak. A peterakáskor a petecsövön áthaladó petesejteket termékenyítik meg a spermiumok. A csigák fajtól függően raknak tojást, de általában olyan 20-30 darab közötti mennyiséget. Ezeket a talajba rejtik, majd eltemetik azokat. A fiatal egyedek fajtól függően kelnek ki, nagyjából 1-2 hét alatt. Az achátcsigák élete fogságban és a természetes élőhelyükön nem egyezik meg. Míg a természetben élettartamuk akár 10-15 év is lehet, addig fogságban tartott társaik „csupán” 5-7 évet élnek. Ez persze függ az adott fajtától is.
A csigák ellenségei: sünök, egerek, különböző rovarok (tücskök, százlábúak) madarak, varangyok és békák, vakondok, menyétek, gyíkok és más csigák. Az achát csigák éjszakai lények, és nem adnak ki túl sok zajt, mely zavarhatja az embereket a pihenésben. A legtöbb amit hallhatunk az a csigák talpának a terrárium falával való érintkezése, illetve a háznak a terráriumhoz ütődése. Ezek a zajok is inkább az üvegből készült tartályok esetében jelentkeznek. Műanyag dobozok esetén jóval mérsékeltebbek ezek a hangok. A csigák nappal alszanak, nem aktívak, ilyenkor általában a tartályok rejtett részén szunyókálnak.
| |